2014-01-10

Néptáncos utánpótlás a Kalotaszeg Néptáncegyüttesnél

A Kalotaszeg Néptáncegyüttes egy olyan fiatalokból összetevődő csapatot kíván létrehozni, mely összegyűjti Kalotaszeg fiatal tanulóit, hogy azok megismerjék egymást, közös munkával ápolják hagyományainkat, és továbbvigyék táncörökségünket. Együttesünk célja egy sokszínű, de összetartó társaság megalapítása, melybe a fiatalok különböző településekről gyűlnek össze. A csoport fő célkitűzései közé tartozik a közösségépítés, az interetnikus kapcsolatok kezdeményezése és ápolása. 

Hetente találkoznak Kolozsváron,ilyenkor a Kalotaszeg Néptáncegyüttes két tagja oktatja az egybegyűlt középiskolásokat. Az oktatások időtartama eleinte két óra, mely idővel bővülhet a minél sikeresebb munka érdekében. A táncpróbákra egy közös megegyezés során kiválasztott nap kerül sor, a tanórák lejárta után.

A tánccsoportba olyan középiskolás diákok jelentkeznek, akik rendelkeznek minimális szintű néptánctudással, azaz korábban részesei voltak más csoportoknak. A táncoktatás során a már megtanultakat kívánjuk összehangolni, továbbvinni, illetve kibővíteni, majd Kalotaszeg régiója különböző településeinek táncanyagát továbbadni. A cél Kalotaszeg minél több helységének és ezen helységek táncanyagának megismerése, elsajátítása.

A program lényege a települések közötti kapcsolat létrehozása, együttműködésre késztetés, a tagok sokszínűségének bemutatása és megismerése. Ezen fiatalok képezik falvaink és városaink jövőjét, így lehetőség nyílik a közös jövőre, közös sikerek elérésére. Mindennél fontosabb néphagyományaink továbbadása és megőrzése. A program keretén belül célunk a néptánc és népzene szeretetének és tiszteletének továbbadása, a népművészet szépségeinek bemutatása, szellemi értékeink ápolása.

A program várható eredményei közé tartozik egy összetartó, baráti légkörű csapat létrehozása, mely bemutatja Kalotaszeg településein, különböző rendezvények keretén belül, népzenei és néptáncos értékeinket, büszkén képviselve hagyományainkat, elődeinket. A program szervezője a Kalotaszeg NTE egyesület, fő támogatója a Communitas Alapítvány.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése