2008-01-25
nescafé nestle
Vannak 10 banisok amelyeket bevesz rádió kávéautomatája, s vannak 10 banisok, amelyeket nem vesz be. Egy kávé ára 70 bani, egy 50 és két 10 banis szükséges, az automata nyilván nem tud visszaadni. szerintem csak a cég akar néhány banit ellopni, ezért nem tanította meg az automatát visszaadni. De az már előrelépés, ha az aprókat az automata bevette, mert a 10 banisok terén, hát nem mindig veszi be. Ilyenkor, ha több 10 banis áll rendelkezésre, az ember addig próbálkozik, amíg az automata beveszi. ha nincs 10 banis, nagyvonalúan két 50 banist dobunk be, a cég így lopott 30 banit, mert ugye az automata nem ad visszajárót. Nem ér az egész annyit, amennyit írtam róla, de a sok elherdált 10 banis hatására gyártottam egy összeesküvés elméletet. Szerintem azért nem vesz be bizonyos 10 banisokat az automata, mert nincs meg a kellő súlyuk. Magyarán a román állam a saját pénzéből is kilop egy kis ezt-azt, hogy könnyebb legyen, s én ne tudjak kávét inni.
Nem szeretem a tolvajokat. Akár állam, akár automata
írta:
rádióbuhera
2
hozzászólás
2008-01-24
Kovács Ildikó
Fantasztikus volt a beszédhangja a telefonban. Nem ismertem, csak telefonon beszélgettünk, talán kétszer, talán fél óránál is többet. A francba, gondoltam, mikor először hívtam mobilról a telefonszámát, ez drága lesz, de egy perc után tudtam, hogy megéri. Olyan valakivel volt alkalmam beszélni, két alkalommal egy egy fél órát, akivel ritkán adatik meg az életben a találkozás. Talált a szó, a poén, a vélemény. Tudott mindenről ami történik, napirenden volt az összes színházi és bábszínházi pletykával, tudta mi miért van éppen úgy, ahogy van. Jó volt beszélgetni vele.
A közös munkánkból nem lett semmi. Ezért nem is beszéltünk soha többet telefonon.
Nem is fogunk. Nyugodjon békében.
írta:
rádióbuhera
0
hozzászólás
2008-01-22
sic tranzit
A rádiónál, mikor rendezvények helyszínét ismertetjük, mindig mondjuk az utca régi, magyar nevét is. Különös helyzet állt elő azonban a Pavlov, volt Fürdő utca kapcsán, amelyet átneveztek Pavlovról, Cardinal Iuliu Hossura. Mostanság így mondjuk: Cardinal Iuliu Hossu, volt Pavlov. A Fürdő valahogy észrevétlenül lemaradt. Túl hosszú lenne a Cardinal Iuliu Hossu, volt Pavlov, volt Fürdő, volt egyszer hol nem volt.
Sic tranzit gloria Hungariae...
írta:
rádióbuhera
3
hozzászólás
2008-01-16
gavallérok
Még nem nagykorú a lány, mégis igen nagy sikernek örvend a környék pasijai körében. Talán azzal magyarázható a hímek nagyszámu tolongása, hogy a kislány tüzel. Jön is kicsi nagy, korcs és még korcsabb ronda és még rondább, halkszavu és nagyszáju dög. A kedvencem a tántoríthatatlan pincsi korcs, aki ha felállna egy középtermetü kutya hátára sem érné fel a Fruzsina névre hallgató és éppen tüzelő óriássnautzerhez. De próbálkozik, ő jön elsőnek, és csak őt nem lehet sem kővel sem karóval eljajtani a környékről.
Remélem Fruzsina továbbra is méltóságteléjes fagyossággal fog viszonyulni hozzá. Bár tüzel.
írta:
rádióbuhera
0
hozzászólás
2008-01-11
lopnak az egyetemi tanárok
Azt mondja a sógor, aki egyetemista, hogy bejött egy tanár, és közölte, hogy mindenki fizet 15 lejt, mert testületileg nem jelentek meg az óráján, és az egyetemi szabályzat szerint a bepótlásért mindenki ennyit kell hogy fizessen.
Az egyetemi tanár hazudik, mert, ő nem méltóztatott megjelenni, a diákjai testületileg vártak rá.
Az egyetemi tanár lop, mert kifizetteti a diákokkal a 15 lejt.
Kiderült, hogy sógorék csoportjának még van egy ilyen elmaradt és kifizetendő órája, az első egyetemi napon mindenkit berendeltek az aulába, rektori nyitóbeszédet hallgatni, eközben egyik tanár meg beírta őket hiányzónak.
Az egyetemen szervezett bűnözés folyik.
írta:
rádióbuhera
1 hozzászólás
2008-01-10
nemdohányzó
Rutinos leszokó lettem. Másodszor szoktam le a dohányzásról. Könnyen ment. Remélem most már végérvényesen abbahagytam. Láttam a tv-ben a nyanyaországiaknál egy vén szivart (sic) aki azt magyarázta, hogy nem azért kell betiltani a kocsmában az dohányzást, hogy a vendégek egészségét védjék, hanem, hogy az ott dolgozók tüdejét kíméljék. Hozzátette, hogy az európaibb országok tapasztalata szerint, azokban a kocsmákban ahol betiltják a dohányzást előbb csökken, de aztán megnő a vendégek száma, mert oda kezdenek járni a nemdohányzók. Egyre ritkábban járok kocsmába, de szerintem megérne egy körkérdést a Krajci meg a Bulgisz környékén, hogy mifelénk ez hogy is lenne, ki a fene menne hova?
Nna. Kocsmába lehessen dohányozni! Akkor is ha én már leszoktam.
írta:
rádióbuhera
0
hozzászólás
2008-01-03
kupicapacal
A szilveszter nem esett egybe a globális felmelegedéssel volt hó, volt hideg volt minden ami egy téli naphoz kell, főleg ha éjszakába nyúlik, s szilveszter éjszakáról van szó. Szilveszter latin eredetű férfi név. Jelentése: erdei, erdőben élő férfi. Az erdőben éltünk mi is szilveszterkor, összkomfortos kis faházikóban. Volt folyóvíz, éppen csak be kellett törni felette a jeget, s máris folyt a patak. Volt villany, éppen csak be kellett robbantani a generátort, azt mondta a tulaj, hogy 3-4 órát simán megy. Szó ami szó, ment is, három négy napot. Volt az udvaron tűzhely, ennek köszönhetem, hogy megtanultam pacallevest főzni. Üstben. Sajnos csak 14 embere tudom az adagot, úgyhogy vagy megvárom, hogy vendégeink legyenek, vagy két hétig azt esszük, ha megfőzöm. Nagy tudás kell hozzá. Először is kimegy az ember fia a hóra, fát hasit, tüzet rak, tölt egy kupicával. Mikor már jó tűz van felteszi az üstöt, tesz bele egy pici olajat, tölt egy kupicával, és beordít a fehérnépeknek, hogy lehet hozni az apróra reszelt murkot. Ezt bele az olajba, éppen csak, hogy megfuttatja az üst fenekén az olajon, hogy kiadja a színt, tölt egy kupicával, hoz egy veder vizet, felönti, mikor fő ordít, hogy jöhet a pacal, jön a pacal, bele a vízbe, néhány hagyma társaságában és néhány babérlevél társaságában meg a többiek társaságában tölt egy kupicával. Nekem nyolcnak érzi a mínusz tizenhatot, beordít, hogy a tejföl liszt keverékű eresztéket hozzák ki, mer néhány kanállal a fövő turbulenciából, összekeveri az eresztékkel, aztán szépen beereszti az üstbe az eresztéket meg a kupicát, ez utóbbit kihalássza, mert kell bele tölteni, a fövő csodához adja a tört fokhagyma töménytelen mennyiségét, meg a karikákra vágott savanyú és zöld csípőspaprikát, rövid gondolkodás után tölt még egy kupicával, leveszi az üstöt a hóba, majd miután picit meghűlt, ízlés szerint ecetezi, s evés előtt még bevesz egy kupicával.
Tálalás után kiki ízlés szerint még csípősözheti, tejfölözheti és ecetezheti, bár igazából fölösleges. Szúró érzéssel a májban lefekszik az ember fia, nem zavarja se a generátor se a negyvenedszer felharsanó Neoton, és még szól, hogy olyan éjfél előtt 10 perccel, költsék fel.
És valamiért módjával szürcsölgeti a pezsgőt, legfeljebb egy kupicával.
írta:
rádióbuhera
0
hozzászólás
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)



