olszit

Mondhatnám Oltcitnak is, de nem tudom biztosan, hogy így írják-e a román gépkocsigyártás olténiai remekét. Szóval, arról a gépkocsiról van szó, amit, "ha a Dacia Renault, ez majd Citroen lesz" jeligére egy időben gyártottak, sőt el is adtak, annak aki megvette. Aki nem adott túl rajta időben, annak most is megvan. Például annak az öregúrnak, akivel ma reggel találkoztam a Szamos partján, az "U" stadion mellett. (Mellőzöm a párhuzamvonást az omló stadion és a romló gépjármű között). Az is túlzás, hogy találkoztam az Oltcitos öregúrral. (Nem is biztos, hogy úr). Mondjuk úgy, hogy láttam őt, amint tolja a kocsiját a Szamos partján, a stadion mellett, a színház irányába. Taxiból láttam. (Na ja, akinek nem futja Oltcira sem). Ha most valaki arra vetemedne, hogy irományom olvasása közben unalomra hivatkozva megkérdezze, hogy mit akarok az Oltcitját toló öreggel, most elmondom, itt az ideje: Az öregurat nem csak én láttam az elsuhanó taxiból, hanem mindazok, akiknek nemhogy Oltcitra, de taxira sem futja, ezért villamossal eregéltek lefele a Monostorról, és megrekedtek a Oltcit mögött, amelyet az öregúr a sínen tolt. (a színház felé, de szerintem nem előadásra ment). Az első utcáig, ahová az öreg bekanyarodhatott volna az egyvénember vontatta járművel, volt még jó pár méter. Ennyit láttam. Lehet találgatni: megállt- e a villamos és segítettek-e az utasok tolni az Oltcitot, vagy inkább kivárták, mig az öreg magától indexel, s tép el ezerrel (cm/h) egy másík úton, ahol nincsenek villamos sínek. Én nem álltam meg a taxival.