kalandozások kora reggel

Jegyet vettünk, mint minden reggel, mikor munkába jövünk. Lyukasztottunk, mint minden reggel. Lyukasztás. Elmondom, hogyan történik. A járműn, amit akkor építettek Franciaországban, mikor még Franciaország sem volt az EU tagja, a román könnyűipar remekei - kis fém akármik - segítségével kell jegyet lyukasztani. A jegyet behelyezzük és megnyomjuk a gombot, amely hatására néhány apró lyuk keletkezik a jegyen. Lyukasztok. A gomb nem akar működni. Nem feltételezem hogy azért, mert hazai gyártmány, lehet hogy én nem rendelkezem kellő tudással a kis akármi működtetéséhez. Egy lyuk és és egy halvány lyuknyom mégis csak látszik a jegy egyik végén. Rendben van, gondolom, és lyukasztom a jegy másik felét, hiszen ketten vagyunk. Teljes siker, a román gomb német pontossággal fúrja át a jegyet (vagy az én technikám fejlődött). Büszkén húzom ki a jegyet a fém akármiből, és kis meglepetés ér. Nem kettő, három lyuk van rajta. Persze, hogy nem írtam volna le reggeli kalandjaimat, ha nem lett volna ellenőr a buszon. Kettő. Kéri, nézi, viszi, hozza és mondja, hogy egyik fele nem jó. Mondom, hogy erről a cég felszerelése, EU konform szóval élve, infrastruktúrája a felelős. Hamar kiderül, hogy nem értünk egyet, ő szeretne jegyzőkönyvet írni, és kéri, hogy igazoljam magam. Higgadt germán és csendes magyar őseim vére között felordított az aligszékely és gyorsan megmondtam, hogy mit gondolok arról, hogy majd menjek a jeggyel meg a jegyzőkönyvvel a cég irodájába és tisztázzam, hogy miért van két lyuk a jegyen. A csoda. Női hang a busz végéből. Én láttam - mondja. Maga száljon le ott hátul de gyorsan amíg még nyitva az ajtó- dörren rá az egyik ellenőr. A tanu leszállt. Székely ősöm öröksége teljes pompájában megmutatkozik, és miközbe beérünk a végállomásra, egyebek mellett, a jogtalan büntetés lehetőségére utalva, tolvajnak nevezem a céget. Csoda kettő. A buszsofőr, aki minden bizonnyal hallotta a történteket és emelt hangon közölt álláspontokat, kikéri magának. A cég nevében. Hogy én ne merjem őket tolvajozni. Hát merem. Tisztelt olvasó a RATUC nemcsak hogy tolvaj, hanem egyenesen rabló. Egyik ellenőr, az, amelyik (tudom, tudom úgy kéne írni, hogy aki, de nem aki, hanem amelyik) a tanut leküldte a tolvajrabló cég járművéről, elment. Maradt a másik, aki továbbra is kitart amellett, hogy jegyzőkönyvet akar írni. Székely magyar német lengyel germánságom vérbuzgását szakmai oldalra fordítom. Szép riport lesz ebből. Elmegyek ide meg oda ehhez meg amahhoz, megkérdem, lejegyzem, felveszem, szép munka lesz. Mondom is az ellenőrnek, hogy mi lesz ebből és adom a személyazonossági igazolványomat. Legyen jegzőkönyv. Magamban már fogalmazgatom is, hogy a tanuelküldés benne lesz. Csoda három Bă, te hol laksz? Tegeződj anyáddal gondolom, de csendesebben kérdem, hogy miért tegeződünk. Mondja, hogy ne vegyem rossz néven, de ott lakom ahová a személyim szól? Nem, de mi köze hozzá. Mert a személyimben szereplő cím szerint szinte szomszédok vagyunk, ejnye-bejnye, hogy a macska rúgja meg, hát miért nem mondtam én ezt rögtön az elején, hát tudja ő, hogy azok a fránya kis lyukasztó akármik nem mindig és nem pont úgy működnek. Üsse kő, nem ír jegyzőkönyevet. Egy szomszédnak, hogy is képzelem. Tudom, tudom. Jegyeztetnem kellet volna az esetet és jegyesemmel megesett jegyes esettel jegyzet helyett egyebet kezdjek. Nem tettem.