aprópénz

Nagyanyám korosztályának humorának képviseletében mondom a következő viccet. Egy suszterinas megy az úton egy úriember után, aki egyfolytában aprókat fingik. Az inas megereszt egy hosszút és azt mondja: No, ezt váltsa fel apróra. Ezen, akkortájt valószínüleg nevettek. ma már kevésbé valószinü. Akkor sincs nevethetnékem, mikor úton útfélen aprópénzt követelnek tőlem. Kedvencem a buszjegyeladónéni, aki a kis préseltlemez-bódé termopán ablakára golyóstollal megírt lapot függesztett ki: mindenki készítsen elő 10 banit. Mer egy jegy 2 lej 60 bani. És három lejből nem tud visszaadni, mert nincs aprója. Neki nincs, de elvárja, hogy mindenki másnak legyen. Egy alkalommal a RATUC kapcsán rüvid cikket írtam a Szabadságnak, melyben kifejtettem, hogy a kolozsvári közszállítási vállalat tolvaj rabló cég. A főszerkesztő kicenzúrázta ezt a mondatot, mondván, hogy könyen per lehet belőle. Hát a per hiányzik a fenének, ráhagytam a cenzúrázást. Most a 10 bani igénylése hozott ki a sodromból. Kérik. Nincs. Akkor nem tud visszaadni. Akkor én, hogy veszek jegyet? Szóval a RATUC TOLVAJ, RABLÓ, TOLVAJ, RABLÓ, TOLVAJ, TOLVAJ TOLVAJ