egymás szemébe tudtak nézni

Egymás szemébe tudtak nézni, a hámló olajfestékes pléhasztal felett, a Mexikó kertben, miközben a pincér nem hozta a sört. Ibi néni a parkban sétált, míg nagyapám és a többiek templomban voltak. A kékre meszelt zsinagógát már rég nem használták. Nincsenek már elegen férfiak, magyarázták nekem, akik tudták, hogy hány férfi kéne az imához a zsinagógában. Ibi néni valamikor  igen szép nő lehetett, sokáig nem tudtam eldönteni, hogy aranyló haja paróka-e, de aztán rájöttem: parókát viselt.

Rózsi néni vörös volt és szeplős, kerek arcú. Olyan volt, mint a húgom egyik babája, csak öreg kiadásban. Sokszor ült be nagyanyámhoz a konyhába, beszélgettek, a magatehetetlen férjéről, és a lányáról, aki Izraelben él. Mesélték, hogy jó nevű kereskedő volt az apja, azelőtt... Egymás szemébe tudtak nézni, miközben nagyanyám kavart egyet-egyet a rántáson.

Az öreg nevére nem emlékszem. Valami piros cipőt adott el nagyapámnak, aminek aztán levált a talpa. Nagyapám lezsidózta! Felhívta telefonon és megmondta neki, hogy ej ilyen meg olyan, levált az izraeli cipőd talpa! Röhögtek is az eseten, nagyapám a cipőt megragasztotta, a sört meg az öreg zsidó fizette vasárnap a Mexikó kertben, miközben egymás szemébe tudtak nézni a hámló festésű pléhasztal felett. 

Mindannyian átélték a háborút. Valahogy úgy, hogy utána egymás szemébe tudtak nézni...