2014-10-23

Nem fenyegeti a kanálvízben megfojtás Pontáékat Kalotaszegen

PSD-s magyar kampánybanner Mérában
Szerettem volna valami felháborodott mondattal kezdeni. Olyesmivel, hogy ez aztán már tényleg a legalja. Vagy azzal, hogy na aztán ennél lejjebb már nincs. Azt hittem, a politikusok aljasságának van alsó határa. Vagy, hogy a cinizmus már csak üres szó a kampányra. 

De hát ezek gyenge mondatok, és tulajdonképpen nem is vagyok felháborodva.

Mondom a lényeget: a PSD kitett egy magyar bannert, Mérába, hogy ők hozzák a vizet Andrásházára, Mérába és Szucságba. Mert víz az nincs. Városi soha nem is volt, a települések kollektív idején épített tározói kiszáradtak, a kutak kiapadtak néhány éve. 

Persze nem az összes, amelyikben még van víz, abból hordják vedrekkel az emberek. 

A vizet tényleg hozzák, már egy jó ideje. A szomszéd faluból kell áthozni a fővezetéket és onnan leágaztatni a házakhoz. Tart már vagy két éve és legalább még kettőt el fog, mert ez az ország már csak ilyen. S a polgármester sem siet annyira, hátha véletlenül majd pont a helyhatósági választások kampányában avathatja fel a vízvezetéket mindhárom faluban. 

Magyarul, ha addigra megtanul néhány szót.

De addig még itt van ez az államfőválasztási kampány, amit az ő jelöltjük a szinte borítékolt győzelmi előrejelzések ellenére el is veszthet ha beüt még egy- két jól irányzott tengerész jobbhorog. Hát, mindent a biztos győzelemért alapon, mindent megtesznek. 

A magyar nyelvű vízfakasztás igazán nem lehet kihívás a PSD-nek. 

S ha nem sikerül egyből, bizonyára ott vannak raktáron a szépen matricázott kampányvederek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése