kamaszkölni

Voltunk locsolni a város legöregebb kurvájánál is, aki már nagyon öreg volt, és összkamaszkori fantáziánk sem tudta elképzelni mestersége gyakorlása közben, és voltunk az idős hölgynél akit fiatalkorában a báró is megkocsikáztatott egy másik kisváros főterén. Anyukák és tanárnők, osztálytársak és legalább egyikünk számára teljesen ismeretlen, kötelező módon meglocsolandó hölgyek szerepeltek az íratlan listán, amelyet pont úgy be kellett tartani, mint az íratlan szabályt és ha egy hervadozó virágszál kimaradt, vissza kellett fordulni és még egyszer bejárni a városnak azt a részét, amelyről azt hittük, hogy ott már mindenkit meglocsoltunk. A tojást határozottan elutasítottuk, s ha nem sikerült a sarkon megettük, mert mi már szivaroztunk is egy-egy helyen, ahol elég cinkosnak véltük az anyukát ahhoz, hogy ne áruljon el a mi anyukánknak, aki úgy tudta, hogy a másik cigizik s én nem s az ő anyukája is úgy tudta, csak fordítva. Tisztelettel néztünk a férfiakra, akik képletes beszédéből kiéreztük, hogy ej ha akkor nem még most is, de hát most már mindegy. Határozottságba álcáztuk a félszeg kézfogást, és furcsa volt összepuszilózni a minden nap látott, ünneplőbe öltözött osztálytársnőkkel, és a ritkán látott, évről évre duzzadóbb keblű nővéreikkel. Le kellett ülni az alacsony fotelbe, a kisasztal mellé, rajta makramé, tálca, sóstangli és egy csomó édes, amit ugyan kívántunk, de már tudtuk, hogy sóst és vizet arra a rengeteg kispohár színesre, amit csillogó szemű asszonyok belénkdiktáltak. Hát igen.