cá(k)pák, puttók, Keresztes

Elfogultság és szubjektivitás nélkül nem érdemes színházról írni! Chioggiait rendezett Keresztes, és Kolozsvárra is elhozzák! Vannak benne közismert Keresztes-védjegyek, playback népszerű operaáriára, a szöveg önkényes, sajátos átalakítása természetesen az előadás javára és persze van őrzőangyal, illetve, hm... pajzán puttók (mekkora közhely ez a pajzán puttó, mondjuk inkább valakinek a dilis humorát dicsérő puttók) sorjáznak a játéktér fölé benyúló díszletelemen. Van bohóc is, nekem nem tetszik, de ilyen commedia dell’arte előadásokba illik egy balalajkás izé, mandolinos harlekin. (A balalajka a Három nővérről juthatott eszembe, mert azt is megrendezte Keresztes). A nők: sokan vannak a darabban, és mivel a rendezői elképzelés nyomán minden fehér, így a díszlet és nagyrészt a jelmezek is, az elején csak annyit látni, hogy szép, fehérruhás és nagypofájú az összes. Ahogy az már olasz fehérnépekhez illik. A végére természetesen kiderül, hogy ki kinek a kicsodája szeretne lenni, és hogy ehhez képes ki kinek a kicsodája lesz, természetesen a sírig tartó boldogság reményében, melynek záloga a szerelem (Olyan szép, hogy elsírom magam, pedig ez vígjáték. Véresen az.) A nők esetében, sok lúd... na ezt abbahagyom. Szóval akkor a legjobbak, mikor sokan vannak a színpadon. Bár gyenge alakítás nincs az előadásban és tényleg nincs, a nők esetében kiemelkedőről sem beszélhetünk. Libera (Némethy Zsuzsa) korára vonatkozó poénja sül el igazán pompázatosan és sokkal emlékezetesebb lenne a pofozkodós jelenete is, ha csattanna. Szó szerint értem. A férfiak: ők is sokan vannak, már csak azért is, hogy minden nőnek jusson belőlük. Fehér, (A Toffolót alakító Galló Ernő fehér fekete csíkos pólóját leszámítva) jelmezük ellenére igen színes alakításokat láthatunk. Itt is masszív, egységes mezőnyről van szó, néhány kiemelkedő szerepformálással: a szinte teljesen érthetetlenül hadaró és dadogó Fortunato (Nagy Orbán) és a hatpár-tökű, féltékeny Titta-Nane (Nagy Csongor-Zsolt) remekel. Galló Ernő Toffolóját is kiemelhetném, de maradjunk annyiban, hogy hozza a Kolozsváron jól ismert formáját. Lökött ötletek, melyek nekem különösen tetszettek (avagy a rendezőről is ejtsünk szót): Titta-Nane egész karját beborító Lucietta nevét fórmázó tetkója; Toni (István István) összes magyar, kutyára vonatkozó szólás-mondásának és közmondásának halasított változata elsütése; Toffolo valamennyi "egy fogad legyen de az is fájjon"-típusú átkozódása; a véres valóság Keresztes féle megjelenítése (nem részletezem, meg kell nézni); Galló Ernő „te muló”-ja (ejtsd: mulau. Nem a múló időt, hanem a balfaszságot jelöli: gyámoltalan, buta, oktondi. Példák: “dikk milyen mulau vagy, sose leszel patrony, jauember”); Beppe (Péter Attila-Zsolt) cápás jelenete(i); az altiszt (Gaál Gyula) pompás biciklipompás poénja és még rengeteg. Az előadásnak, mivel hogy színházi, van dramaturgja: Bodó A. Ottó. Díszlet és jelmeztervező: Bianca Imelda Jeremias. Mondtam, hogy azért vetemedtem arra, hogy színházról írjak, mert ezt az előadást meg kell nézni? Nincs pardon!