2007-02-25
Megszívjuk
Szívtunk eddig is eleget, mikor éppen nem jött a mérai vízvezetéken semmi. De most már másképp szívunk. Hidroforral (víznyomásemelő berendezés, ha valakit érdekel). A hidrofort már jó ideje néztük vágyakozva szupermarketek polcán, gondoltunk rá a mosdótál fölé hajolva, melyben vederrel húzott, aragázon melegített víz szolgálta a tisztálkodás nemes műveletét. Tudtuk, hogy egyszer, a miénk lesz. Mikor majd annyi pénzünk lesz. Lett. Eljött a nagy pillanat. Elmentünk érte, kiválasztottuk. Szép piros, mélyről (30 méterről) szívó herkentyü. Hatmilliós bomba cucc. A drágaszág. De megérte. Hatmillió és lesz vizünk. Ha kell, ha nem egyfolytában. Szakértőt is vittünk hozzá, aki majd be fogja szerelni. Mikor majd annyi pénzünk lesz. Annyi, hogy megvegyük mindazokat a herkentyüket, amelyek szükségesek, hogy a hidrofort rákössük a vezetékre, amelyet, már gondosn jó előre belógattunk a kútba. (15 méter, nem vicc). Két-három millió, mondta a szaki. A szerelék, ami még kell, az két-három millió. Munkadíjjról még nem volt szó. De azért lesz vizünk. Megszívjuk.
2007-02-22
tudéj
Fél ötkor ébredtem. Nem is otthon, barátéknál. Tömbház. Hajnali órán ne keresd a zuhanyrózsában a melegvizet. Nincs. Nem jön fel. Lementem én. A földszintig, onnam meg vízszintesen a rádióig. Felébresztettem a kapust, megfejtem a kávégépet, belőttem a gépeket, mind a hatot, megnéztem, hogy mi történt ma, de évekkel ez előtt, s máris szerkesztetem a Hangolót. Nyolcig. Tízig müsorvezetés, aztán szünet tizenkettőig. Akkor Slágeróraszerkesztés, aztán Slágeróravezetés, aztán szünet, aztán jönnek Szomszédnéniék. Felvételkészítés.
Aztán hazamegyek a falumba.
Holnap Zenésüzenetek szerkeztés. Gyengébb mint a Kívánságkosár a Dunán. Ha valaki üzenni akar, megteheti a Kolozsvári Rádió pénztáránál, holnap délig. 10 lej.
szomszédnéni
2007-02-21
urban legend
Volt egyszer egy román fickó, valami Popovici, aki írt két novellát. Ez valahogy felkerült Sztálin atyuska íróasztalára, aki azt mondta, hogy ez aztán igen, ki kell adni az összes művét, oroszul. Futott is az Román Írószövetség Popovici összes után, de kiderült, hogy csak két novellája van a fiatalembernek. Gyorsan írtak neki egy életművet, felküldték Moszkvába, kiadták oroszul, s adtak a román delegációnak akkora díjjat, hogy három hónapig köröztek repülővel Szovjetunió fölött, hogy valahogy elköltség. Aztán Sztálin megkérdezte az ifju titánt, hogy mit szeret. Ő mondta, hogy a filmeket, mire felépítették a Bufteai studiókat és megtették igazgatónak. Komolyan. ma hallottam a Bulgakovba, miközbe BéFé mondta, hogy a Szomszédnéni indul az EP-s választásokon.
2007-02-18
aki másnak
Nem, nem úgy folytatódik, hogy vermet ás. Úgy folytatódik, hogy jót akar. Aki másnak jót akar, az jót is tesz és mégis beleesik. Nyakig. Így járt egyik jóbarátom, aki egy Kolozsvárhoz közeli faluban lakik, mesterember és részt vállal faluja politikai és egyházi életében. Magyarán: benne van az RMDSZ - ben meg a prezsbitériumban. Itt jön az aktualitás. Beillesztem a Transindexről:
Nem pottyant be Tőkés az RMDSZ EP-listájára.
És jön a barátom esete, aki mint jóttenni-vágyó ember, és az RMDSZ tagja, napok óta járja saját kis települését és aláírásokat gyüjt, az RMDSZ EP listájának támogatása végett. Nem is lett volna ebből baja, ha Tőkés ki nem pottyan az RMDSZ listájából. Kipottyant. Ezért más módon szeretne EP-s, (epés) lenni, az egyházán keresztül gyűjtene aláírásokat. Szegény eremdéeszesprezsbiter barátom újra vehetné nyaka közé a falut, és ha már gyűjtött a pártjának, gyűjthetne az egyházának is. De nem teheti.
Volt már mindenkinél a faluban.
2007-02-13
tyuxar
A Demokrata Párt és a Nemzeti Liberális Párt elítélte. Traian Basescu államfő kikelt ellene. Călin Popescu Tăriceanu miniszterelnök szerint „veszélyes provokációvá" kezd válni. A román ellenzéki erők – a Szociáldemokrata Párt, a Konzervatív Párt és a Nagy-Románia Párt –bírálta. Az RMDSZ nem támogatja.
Íme a teljes politikai paletta.
Szemükben rémület, szavukban határozottság: NEM.
Egyetértenek. Ha akarnak, egyetértenek.
Politikai színezetük csak álca, nincs jobb és bal oldal. Konszenzus van.
Hiszen egyetértenek.
Monnyanak le. Így: Monnyanak. És monnyanak az annyukba.
2007-02-12
tájház
Nem tudom melyik afrikai ország lakóit mutatták ma reggel a tévében. A lényeg az, hogy valami fűszoknyás férfiak üldögéltek kunyhójuk döngölt földjén, lándzsát szorongattak, régi dobon doboltak, látszott rajtuk, hogy ők egy harcias törzs tagjai s amúgy is olyanok voltak, mint amilyenek az afrikai törzsek szoktak lenni a tévében.
A háttérben harci pajzsok és benzines kannák látszottak.
(duka niki, jó szafari menni dzsip, niki duka)
Szerénke megkérdezte, szerintem ezek tényleg így élnek?
Mondtam, hogy nem tudom, de tájház Mérában is van.
trikolór
Mennyire, de mennyire rossz néven vettük, hogy Kolozsvár volt polgármestere pirossárgakékre mázolta a Kincses Város minden mázolható részét. Mennyire, de mennyire tiltakoztunk, hogy ezt tenni, közpénzen, a mi pénzünkön a többségi nemzet szent szinet festeni az ő faruk meg a mi farunk alá a padon, a parkaban, meg mindenütt.
Aztán mennyire, de mennyire megértettük az új polgármestert, hogy nem most rögtön, de fokozatosan át fogja mázolni a számtalan háromszínü mindenfélét. Azért fokozatosan, mert ugye, ha rögtön, akkor azzal lehetne vádolni, hogy közpénzen, az ők pénzükön teszi ugyanazt mint elődje, csak más színkombinációban.
Végül mennyire, de mennyire nem érdekel, hogy a tömbházak között megjelenő játszóterek műanyag csúszdái, mászókái és lipinkái mind mind pirossárgakékben pompáznak.
Jó ideje látom őket, de ma vettem észre. Nem zavar. Pedig ronda. Nem a pirossárgakék miatt.
2007-02-09
régi mozi, híres mozi
Megnéztem egy filmet a magyar királyi tévében. Olyan régi fajtát, Kabossal. Az volt a címe, hogy Kölcsön birtok (ha jól emlékszem). Fekete fehér, nóta, poén, meg minden. Könnycsorgósra röhögtem magam.
A végén rájöttem, hogy alig készült a film történetében olyan film, amin enyyire jól lehetne szórakozni.
Kár.
Lehet, hogy jobban szeretném a filmeket.
2007-02-07
'sten éltesse a betegeket
A tele europa nova cluj napoca címü televízióból értesültem, hogy van a betegeknek napja. Arról nem volt szó, hogy ilyenkor mit kell nekik kívánni. Hogy tartsa meg őket a jó Isten mostani állapotukba és további válogatott nyavalyák rendelkezésre bocsátásával tegye lehetővé, hogy jövő ilyenkor is összegyülhessünk ágya köré és lehetőleg ne a circumdederuntot énekeljük, hanem még sok szép betegséget kívánjunk neki, amely majd leköti ( s ha nem leköti az ápoló) és foglalkoztatja még sokáig. Felmerül a következő kérdés is: mit vigyünk az ünnepeltnek betegnap alkalmából? ágytálat vagy vodkát intavénásan?
Választ adhatna az az orvos, akit a bejegyszés elején említett médiajelenség "maestru al bisturiului"- nak nevezett. Ott lehet tudás.
hüm hüm
Hümmögtek a lányok a Kolozsvári Rádió szerkesztőségében, mikor megtudták, hogy:
A szex és a ruhatár felújítása közül a nők többsége az utóbbit választaná egy kutatás alapján, amelyet 10 amerikai nagyvárosban 1000 személy bevonásával végeztek. A nők hatvan százaléka akár egy évre is lemondana a szexuális élvezetekről, ha cserébe kicserélhetné a ruhatárát.
Öt hölgy volt jelen a szerkesztőségben.
első vélemény: a férfiak tehetnek mindenről. Mert olyanok, azért mondanak le róluk könnyen a nők.
második vélemény: hhhhhhhhh ( nem figyelt oda, a Napórát szerkesztette)
harmadik vélemény: szexuális célja van. a nők nem maguknak öltöznek. Szóval egy évig nem, de aztán, s az öszes uj cucc bevetésével. orrba szájba.
negyedik vélemény: "nekem nem kell ruhatár"
az ötödik hölgy Szerénke.
Kajtárral leröhögtük az egészet, és megbeszéltük, hogy megyünk falunk egy sor sört, de előbb még megszervezem Zilahival a Médiabefutós koncertet. Március közepén esdékes.
2007-02-05
téli derü
Ma sem haragszom a világra. Eredetileg úgy akartam írni, hogy ma nem is haragszom a világra, de rájöttem, hogy általában nem haragszom a világra. Nem lettem dühös, mikor hajnali háromkor rájöttem, hogy Szerénke nem azért kelt fel, hogy mosogason, hanem mert ismét egerünk van, aki nem akarja megenni a mérgezett búzát és nem akar beragadi a ragasztóba. A hajnal háromi mosogatást nem gyenge poénnak szántam, valóság alapja van. Azidőtájt van vizünk, reggel hét, fél nyolcig kitart, aztán elfogy. Ezért reggel hét, fél nyolckor gyorsan zuhanyoztunk és megbeszéltük, hogy ma éjjel háromkor nem az egér miatt fogunk felkelni, hanem azért, hogy bekapcsoljuk a mosógépet. Reggeli tisztálkodás és gyors öltözés után futás a buszhoz. A busz nem jött. Kigyaloglás a főutra, stoppolás.Az autóban megtudtam, hogy, ha néhány évvel ez előtt lett volna 40 millóm, vehettem volna egy garzont, majd nyerhettem volna az üzleten 300 millót, vehettem volna egy kétszobást a Monostoron, amin most már nem is tudnám, hogy mennyi a nyereségem, de még nem adnám el, mert egyre többet ér. Ezt teszi a soför aki behozott. Ja, és azért sem haragszom a világra, mert, bár a saját házi egeremmel nem sikerül szembe néznem, stoppolás közben az út szélén találkoztam egy másik egérrel, aki bátran szembe nézett velem és vacogott a havon. Megsajnáltam.
2007-02-01
50 %
Kolozsvár központjában, az evangélikus püspökség épületének utcára néző üzletsorán, piros nagybetük (és számok) hírdetik: 50 % kedvezmény. Az üzletben sürübajszu, bőnadrágos, öltönyös, nagykalapos Gáborcigány próbólja egymás után a fekete, hegyes orru bőrcipőket. Megállapodik egynél és kérdi, hogy mennyi. Mondják neki. Mire ő mondja: rendben, ennek fele ennyi, akkor a cipő emennyi. Mondják neki, nem annyi az ennyi, erre a cipőre nincs 50% kedvezmény. Hát akkor melyikre van? Egyikre sincs, a csizmákra van. De hol írja, kérdi a roma. Hát nem írja, de hát nem magától érthetődő, hogy január utolsó napján a csizmákra van csak kedvezmény? A cigány szerint nem. Ha azt írja, hogy fele ár, akkor fele ár. Ettől még nem adtak neki kedvezményt. Nem is vett cipőt. Én sem.
EU konform kibuszás
Siettünk. Nyolckor indul a busz, el kell érni. Elértük. A soför szerint kár volt sietni, a busz elromlott, elszakadt valami szíjj. Várunk. Alig egy óra múlva, megjön a másik busz. Jó száz méterre megáll, a másik soför szíjjal a kezébe elbaktat a mi buszunkig (de jó ez a szó, buszunkig) s közli, hogy elfogyott az üzemanyag, az ő buszából, de mindjár meglesz a szíjjcsere, és már mehetünk is. Meglett a szíjjcsere, de kiderült hogy a fogyottüzemanyagosgépjárművezető rossz szíjjat hozott. Két busz állt a falu központjában. Harmadik az Isten igaza, azaz a szomszéd, aki behozott autóval.
bussza meg a tulaj a buszait.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
