statkó

Találkoztam a volt évfolyam társaimmal. Meg a volt tanárommal is. Előbb a színház büfében ittunk, aztán a kocsmában. Beszélgettünk. Na, hogy vagytok, mit csináltok. Hamar a végére értünk. Aztán jött a színház. Amíg főiskolás voltam, sok éjszakát beszéltünk át a színházról. Akkor még érdekelt. Most már nem érdekel. De döbbenetes volt, a többieket hallgatva, hogy mennyire nem. Hogy mitől jó a színház, mitől nem, ki játszik és ki nem. Nem érdekel. Többször elhangzott - annak kapcsán, ha valaki nem játszik, csak statisztál, hogy ő akkor - statkó. Nem ismertem a szót. Régebb nem használtuk. Pedig statisztáltunk eleget a főiskolán. Csúnya szó. Megalázó. Statkó, statkó próbálom mondogatni, de nem ízlik. Nem a jelentése miatt, a hangzása miatt. Zavar. Valahogy ennyi maradt meg abból, hogy találkoztam a volt évfolyam társaimmal. Meg a tanárommal. Pedig szeretem őket.