meggyógyult a kiskutyánk

Semmi különöset nem találtak szomszédaink abban, hogy falusi házunk udvarára kiskutya került. Egy kis fekete schnautzer. Fruzsi. Szép kicsi kutya, mondták. Az, hagytuk rá. Nagy lesz? - kérdezték. Nagy, válaszoltuk. Nagyon nagy? Nagyon nagy. Akkor keltett először feltünést, (vagy inkább mi keltettünk?) mikor piros nyakörvvel és pórázzal magunkkal vittük az üzletig. Ritka látvány falun a pórázon sétáltatott kutya. Fruzsi nem akart jönni. Befékezett és fenéken csúszva kellett végigrángatni a szomszédok furcsálló pillantásai között. Fruzsi falunapkor beteg lett. (Mert nem kapott oltást, és féreghajtót). Piros nyakörv, póráz, Fruzsi - és indultunk megkeresni az állatorvost. A falunapozó sokadalomból többen jegyezték meg: szép kis kutya. Szép, de beteg. Nem látták az állatorvost? - kérdezzük. Ott van a kultúr mellett, mondták. Az állatorvos megvizsgálta. Beteg, állapította meg. De ő nincs felkészülve kiskutyák gyógyítására. Nagy állatokra szakosodott. Azért adott neki két injekciót és javasolta, hogy hozzuk a városba állatorvoshoz. Felhívtam telefonon Madaras Pétert. Miután ismertettem vele a helyzetet, közölte, hogy a kutya meg is dögölhet. Szerénke sírt. Behoztuk Fruzsit. Nagyon le volt gyengülve. (Az állatorvosi magánrendelő előtt le a kalappal. Voltam nemrég olyan magánklinikán, ahol szolgáltatásaik minőségével és pénzrabló módszereikkel szégyellhetik magukat Hipokrátész méltatlan utódai az állatorvosok előtt). Fruzsit perfuziózták, beoltották, gyógyszerezték, éjszakára bent tartották és másnap legyengülten ugyan, de egészségesen vihettük haza. Szomszédaink aggódva kérdezték: Hogy van a kutyus? Aztán az öregbácsi, a másik szomszéd érdeklődött. Majd a következő szomszéd. Az üzletben az elárusítónő is kérdezte. Meg a szomszéd apósáék, akikkel az utcán találkoztunk. És az ingázók a buszon. Meg mások is. Fruzsi most már jól van, és mi is jól érezzük magunkat a faluban ahol kiskutyánkat ilyen meghatóan kedves figyelem övezi. Köszönjük szépen.