2009-12-30
Falfirka. Best of 2009... úgy nagyvonalakban
Válogatás 2009 Falfirkáiból. Boldog új évet!
írta:
rádióbuhera
0
hozzászólás
2009-12-24
2009-12-19
...melyből az is kiderül, hogy melyik ajtó nyikorog a Szabadságnál.
A hét legelején, a Szabadság Magyar Operában megtartott születésnapi ünnepsége utáni napon érkeztünk Papp Zakor András kollégámmal a szerkesztőségbe, ahol éppen szünetelt az internetszolgáltatás. Így, a Szabadság munkatársai igazán ráértek velünk beszélgetni.
Megosztottuk a munkát, Andrásnak a nyikorgó ajtós iroda jutott, nekem a másológépes. A kérdéseket jó előre megbeszéltük. Összesen kettő: Mi az újságírói álmod? Na és a rémálmod. Ezt kérdeztük az írott sajtós kollégáktól, miután arra kértük őket, hogy mutatkozzanak be. Ez lett belőle!
írta:
rádióbuhera
0
hozzászólás
2009-12-18
Szabadság a Kolozsvári Rádióban!
Szombaton délelőtt fél kilenctől, majd újravételben vasárnap délután fél öttől a Szabadság szerkesztőivel készült interjúkból hangzik el összeállítás a Kolozsvári Rádióban!
Kicsit véletlenszerűen alakult, hogy Papp Annamária az ujságírás mellett döntött, mára a történelmet ötvözi a napisajtóval. Nagy-Hintós Diana elmondja, hogy mi köze a SAPARD programnak a kutyafüléhez. Dézsi Ildikó szerint az interneten tartott kapcsolatból nem derül ki, hogy a középiskolások akarnak-e ujságot írni. De lehet, hogy nem is akarnak... A műsorból megtudhatják, hogy hány órát alszik éjszakánként Tibori Szabó Zoltán; hogy Jakab Judit nem szeret olyan témába csöppenni, amiről nem is tudja, hogy mi az, Bús Máriának, a tördelő műhely főnökének, rémálma a reklám fehéren maradt helye a másnapi lapban; Kiss Olivér szeretne az írott sajtó mellet rádiós, sőt tévés is lenni. Köllő Katalin elmondja, hogy kellemetlen, ha az ember a volt igazgatója nevét írja egy kutyás fénykép alá-ez vele szinte megtörtént. Kerekes Edit elárulja, hogy milyen témát dédelget, kedves újságíró kollégák, ne nyúljátok le! Új hét, új nap, mi lesz, ha holnap nen lesz új lap –ez Újvári Ildikó főszerkesztő rémálma. Ferencz Zsolt kötetté álmodja lassan gyűlögető interjúit. Pásztor Piroska, a Szabadság főkönyvelője szerint, mindenki szívügyének tekinti a lapot, az a legfontosabb, hogy minden nap ott legyen az olvasó asztalán az újság. Póka János András sportujságíróként nagy rendezvényekre, például olimpiára vagy világbajnokságra szeretne eljutni. Szilágy, Beszterce-Naszód, Fehér és Szeben megye tartozik Sándor Boglárka-Ágnes hatáskörébe, szinte mindenhol van egy jó emberünk!-mondja. Balázs Bence szerint vannak hálás és kevésbé hálás témák, de az ujságíró nem nagyon teheti meg, hogy válogasson közűlük, főleg akkor, ha napisajtóban dolgozik.
Ördög Imre Béla arról beszél, hogy volt alkalmunk itt Kolozsváron, Erdély fővárosában is átélni negatív fejezeteket. Székely Kriszta szerint igaz az a mondás, hogy aki a nyomdafestéket megszagolja, az nem tud ettől menekülni, az egy életre meghatározó élmény! Márpedig ő egyenesen beletenyerelt a nyomdafestékbe és állítólag rokoni kapcsolatban van a szerkesztőség egy régi telexgépével.
Szombaton délelőtt fél tíztől, újravételben pedig vasárnap délután fél öttől a Szabadság szerkesztőivel készült interjúkból hangzik el összeállítás a Kolozsvári Rádióban, amelyből az is kiderűl, hogy melyik ajtó nyikorog a Szabadság szerkesztőségében!
Riporter: Papp Zakor András és Szilágyi Szabolcs. Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs.
Kolozsvári Rádió frekvenciák: 95.6 MHZ, 95.4 MHZ, 909 KHZ, 1404 KHZ és 1593 KHZ. A Kolozsvári Rádió élőben hallgatható az interneten. www.radiocluj.ro honlapon.
írta:
rádióbuhera
0
hozzászólás
2009-12-10
Tudós Bulvárka a rádióba ment!
A kutatás nem csupán magányos böngészés poros levéltárakban: rengeteg utazást, kapcsolatteremtést is jelenthet - mondja Tudós Bulvárka. Hogy ki ő, fiu e vagy lány és mi köze László-Herbert Márk: I. Mihály király lemond(at)ása amerikai, brit és francia levéltári dokumentumok tükrében címü előadásához, kiderült ma reggel a Hangolóban, Ferenc Enikő volt a vendégem.
írta:
rádióbuhera
0
hozzászólás
2009-12-08
Circus Hungaricus Kolozsváron
A János Zsigmond Unitárius Kollégium meghívásában Földes László-Hobo ezúttal legújabb lemezét, a Circus Hungaricust mutatja be, melyről a kritika többek között azt írja, hogy: "ez az a lemez, amit száz év múlva (valamilyen hanghordozó formában) oda lehet majd adni az utókornak, ha arra kíváncsiak, milyen is volt a 2000-es első évtizedvég."
Az előadásra a Kollégium Felvinczi György dísztermében kerül sor 2009. december 12-én, szombaton, este 7 órától.
Jegyek (helyszűke miatt) elővételben, telenfonon foglalhatóak a 0743218208-as telefonszámon. Ára: 15 lej. Solymosi Zsolt, a kollégium tanára, a koncert szervezője volt a Kolozsvári Rádió vendége
írta:
rádióbuhera
2
hozzászólás
2009-12-07
Dinnyés József erdélyi "börtönturnéja"
Dinnyés József leginkább "daltulajdonos"-ként ismert. Kevesen tudják róla, hogy a mifelénk Prison Felowship ként ismert Testvéri Börtöntársaság tagja, és a magyarországi börtönök után az erdélyi rabokat is felkeresi. Nemrég Szamosújváron és Nagyenyeden tartott börtönkoncertet, vasárnap pedig Kolozsváron volt fellépése, ezúttal nem börtönben, hanem a Böjte Csaba nevével fémjelzett Dévai Szent Ferenc Alapítvány kolozsvári, főiskolások és egyetemisták otthonában.
Dinnyés Józsefet Szilágyi Szabolcs kérdezte.
írta:
rádióbuhera
0
hozzászólás
jótékonysági cipőpucolás Mikuláskor
„Azoknak a cipőjét fényezzük akiknek van, azokért akiknek nincs.”- így kezdődött az az SMS ami Mikuláskor kezdett el terjedni Kolozsvár-szerte. Két fiatalember a Máltai Segélyszolgálattal közösen jótékonysági cipőpucolást tartott tegnap a kolozsvári Téli Kézműves Vásárban, a cipőpucolásért járó baksis, illetve minden adomány a rászoruló gyerekekhez jut el, hogy a Mikulás többé ne mondhassa: ha nincs cipő, nincs ajándék
Az egyik jótékony cipőpucolót, az Erdélyi Kézmíves Céh titkárát, Molnár Attilát Szilágyi Szabolcs kérdezte.
Lepedus Péter kisfilmje:
Lepedus Péter kisfilmje:
írta:
rádióbuhera
0
hozzászólás
2009-12-02
URBI et ORBI és az Ecsetgyár esete a Kolozsvári Rádióban
Kolozsváron vendégszerepel a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház. Urbán András társulatával közösen mutatják be az URBI et ORBI című előadást, amely műfaj-meghatározása szerint „verbálisan textuális oralitás”. Pilinszky János azonos című drámájának apropóján született, de alapvetően eltér az alapszövegtől, ahogyan az előadás színlapja mondja: Pilinszky színművét fokozatosan mellőzve. Az előadásról és az Ecsetgyárról beszélt a Kolozsvári Rádióban Kelemen Kinga, a GroundFloor Group igazgatója, az Ecsetgyár Szövetség igazgatótanácsi tagja.
Az előadás fotói:
írta:
rádióbuhera
0
hozzászólás
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
