stúdiókoncert

Lesznek. Nem lesznek. Kevesen lesznek. Túl sokan lesznek – latolgattuk tegnap délelőtt, Zilahi Csabával, mikor a Grimus, a Jokerman és a Katapult próbált a Kolozsvári Rádió nagytermében. Készült a STÚDIÓKONCERT. Száund csekk – így hívják ezt. Sok kábel, sok hangfal, sok hangszer, sok mikrofon, lényegesen kevesebb, azaz egy darab keverő, fények, színpad, műszak, hangosító, világosító és a fellőpők. És szervezők. Kora délután állt a színpad, működött a hangosítás és Zilahival arról beszélgettünk, hogy: Lesznek. Nem lesznek. Kevesen lesznek. Túl sokan lesznek. Túl sokat ment a spot a rádióban. Megírta a Transindex is. Meg a zenekarok is a honlapjukon. Meg volt plakát. Kajtár Lehel kollégám - eredetileg tehetséges képzőművész - munkája. Meg lett pénz, mert háborúhoz három dolog kell: tanulni, tanulni, tanulni. Ja nem, az máshoz kell. Pénz, pénz és pénz. Pénzzel a bolond is tud élni – mondja Kallós Zoli bácsi, így mi is tudtunk. Lett gázsi a zenészeknek, meg vacsora, meg minden, de addig még sokszor mondogattuk egymásnak Zilahival: te, lesznek. Nem lesznek. Kevesen lesznek.Túl sokan lesznek. A Grimus kezdett: színvonalas koncert, profi zenészek, le a kalappal, aki nem látta bánhatja. Jokermen váltotta őket. Egészen más hangulatot varázsolt a stúdiokoncerten, szép volt, jó volt és a három gitáros négyen volt, dobossal kiegészülve. Az est utolsó fellépője a Katapult – közhelyes, tudom, de feltette a pontot az i-re. Ez már sláger és punktum. Lesznek nem lesznek – teltház volt. Punktum még egyszer. Köszönet mindenkinek aki segített, meg támogatott, meg eljött, meg fellépett. Pont. Az in.

„gyarlóság, asszony a neved!”

„Gyarlóság, asszony a neved!” (Shakespeare) Kedves hölgyismerősöm támogatót keres. Arra kért, érdeklődjem meg a Communitas illetékesétől, hogy az alapítvány nem támogatná-e karbantartását. Igaza van. A Communitas alapítványt 1998-ban jegyeztette be a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. Az RMDSZ – nos, hirtelen nem is tudom, mi az RMDSZ. Érdekképviselet, persze, de utána néztem, fent említett kedves hölgyismerősöm érdekét tudná- e képviselni, úgy, hogy a Communitas neki pénzbeli támogatást nyújtson, karbantartás címszó alatt. (az, hogy valamely honatya tartaná esetleg karjában annyira ócska képzettársítás, hogy zárójelben is szégyellem leírni). Meg néztem az RMDSZ honlapján, hogy miféle érdekeket is képvisel – tudniilik, hogy hölgyismerősöm karbantartása belefér-e a szövetség elképzeléseibe. http://www.rmdsz.ro/ az a webhely, ahol az utánanézést kezdtem. Itt van egy fejezet, amely a magunkról címet viseli. Rákattintottam. Végül is, mit gondol az RMDSZ magáról. Beillesztem az itt talált leírást: felújítás folyamatban Meg fogom kérdezni a Communitas illetékesét, tudná-e támogatni kedves hölgyismerősöm karbantartását. „Gyarlóság, asszony a neved!”

aprópénz

Nagyanyám korosztályának humorának képviseletében mondom a következő viccet. Egy suszterinas megy az úton egy úriember után, aki egyfolytában aprókat fingik. Az inas megereszt egy hosszút és azt mondja: No, ezt váltsa fel apróra. Ezen, akkortájt valószínüleg nevettek. ma már kevésbé valószinü. Akkor sincs nevethetnékem, mikor úton útfélen aprópénzt követelnek tőlem. Kedvencem a buszjegyeladónéni, aki a kis préseltlemez-bódé termopán ablakára golyóstollal megírt lapot függesztett ki: mindenki készítsen elő 10 banit. Mer egy jegy 2 lej 60 bani. És három lejből nem tud visszaadni, mert nincs aprója. Neki nincs, de elvárja, hogy mindenki másnak legyen. Egy alkalommal a RATUC kapcsán rüvid cikket írtam a Szabadságnak, melyben kifejtettem, hogy a kolozsvári közszállítási vállalat tolvaj rabló cég. A főszerkesztő kicenzúrázta ezt a mondatot, mondván, hogy könyen per lehet belőle. Hát a per hiányzik a fenének, ráhagytam a cenzúrázást. Most a 10 bani igénylése hozott ki a sodromból. Kérik. Nincs. Akkor nem tud visszaadni. Akkor én, hogy veszek jegyet? Szóval a RATUC TOLVAJ, RABLÓ, TOLVAJ, RABLÓ, TOLVAJ, TOLVAJ TOLVAJ

13

Nem hiszek a tizenharmadikában. Nem, főleg ha kedd. A bankkártyám eltünését meg tegnap fedeztem fel. TizenKETTEDIKÉN. Tegnap a falhoz járultam, amelyből azt hittem, hogy pénzt fakasztok. Számmágia segítségével szoktam a falból pénzt fakasztani, csak én tudom a misztikus kombinációt, senkinek nem árulom el és mikor használom a jobb vagy bal vállam fölött hátra-hátra pillantok, nehogy valaki ellesse a varázsszámösszetételt. A falbűvöléshez egy mágnikus erővel bíró lapocska is szükséges, e nélkül mit sem ér a számmisztika. Mágnikus lapocskám nem feküdt lapockám fölött feszülő belsőzsebem árnyas rejtekén. Siratófalnak láttam szokásos pénzfakasztó helyemet, s összekotortam zsebemből az aprót. Futotta. Hazamenésre futotta, úgy, hogy busz helyett gyalog futottam a mérai járat után, amely felvett. Aprópénzem már nem vet fel mert méraijárat vezetője elvette. Így virradtam tizenharmadika reggelén pénztelen valóságra, 13 kilómétere munkahelyemtől. (Ez a 13 nem számít. Mindennap van.) Megkérdeztem Szerénkét: van pénzed? Volt. Egy kicsi. Beosztottuk: Ház – főut: gyalog Főut – Kolozsvár: stopp, kicsipénz viszlát Kolozsvár – Kolozsvári Rádió: valahogy lesz. Tavaszi sétát tettünk tehát a falun keresztül a főűt irányába. Felvett egy falubélink és elhozott Kolozsvár határáig. Ingyen. Nem hagytuk magunkat kísértésbe vinni és busszal munkába jönni. De nem ám. Átsétáltunk a Törökvágáson és még a mindenkeddi gyülést is elértük. És a kicsipénzünk is megmaradt. És eszembe jutott, hogy nem számoltam el egy régebbi kiszállást. És elszámoltam. És adtak pénzt. És kicsit többet. És nem, nem hiszek a tizenharmadikában. De hol lehet a bankkártyám?

olszit

Mondhatnám Oltcitnak is, de nem tudom biztosan, hogy így írják-e a román gépkocsigyártás olténiai remekét. Szóval, arról a gépkocsiról van szó, amit, "ha a Dacia Renault, ez majd Citroen lesz" jeligére egy időben gyártottak, sőt el is adtak, annak aki megvette. Aki nem adott túl rajta időben, annak most is megvan. Például annak az öregúrnak, akivel ma reggel találkoztam a Szamos partján, az "U" stadion mellett. (Mellőzöm a párhuzamvonást az omló stadion és a romló gépjármű között). Az is túlzás, hogy találkoztam az Oltcitos öregúrral. (Nem is biztos, hogy úr). Mondjuk úgy, hogy láttam őt, amint tolja a kocsiját a Szamos partján, a stadion mellett, a színház irányába. Taxiból láttam. (Na ja, akinek nem futja Oltcira sem). Ha most valaki arra vetemedne, hogy irományom olvasása közben unalomra hivatkozva megkérdezze, hogy mit akarok az Oltcitját toló öreggel, most elmondom, itt az ideje: Az öregurat nem csak én láttam az elsuhanó taxiból, hanem mindazok, akiknek nemhogy Oltcitra, de taxira sem futja, ezért villamossal eregéltek lefele a Monostorról, és megrekedtek a Oltcit mögött, amelyet az öregúr a sínen tolt. (a színház felé, de szerintem nem előadásra ment). Az első utcáig, ahová az öreg bekanyarodhatott volna az egyvénember vontatta járművel, volt még jó pár méter. Ennyit láttam. Lehet találgatni: megállt- e a villamos és segítettek-e az utasok tolni az Oltcitot, vagy inkább kivárták, mig az öreg magától indexel, s tép el ezerrel (cm/h) egy másík úton, ahol nincsenek villamos sínek. Én nem álltam meg a taxival.

kalandozások kora reggel

Jegyet vettünk, mint minden reggel, mikor munkába jövünk. Lyukasztottunk, mint minden reggel. Lyukasztás. Elmondom, hogyan történik. A járműn, amit akkor építettek Franciaországban, mikor még Franciaország sem volt az EU tagja, a román könnyűipar remekei - kis fém akármik - segítségével kell jegyet lyukasztani. A jegyet behelyezzük és megnyomjuk a gombot, amely hatására néhány apró lyuk keletkezik a jegyen. Lyukasztok. A gomb nem akar működni. Nem feltételezem hogy azért, mert hazai gyártmány, lehet hogy én nem rendelkezem kellő tudással a kis akármi működtetéséhez. Egy lyuk és és egy halvány lyuknyom mégis csak látszik a jegy egyik végén. Rendben van, gondolom, és lyukasztom a jegy másik felét, hiszen ketten vagyunk. Teljes siker, a román gomb német pontossággal fúrja át a jegyet (vagy az én technikám fejlődött). Büszkén húzom ki a jegyet a fém akármiből, és kis meglepetés ér. Nem kettő, három lyuk van rajta. Persze, hogy nem írtam volna le reggeli kalandjaimat, ha nem lett volna ellenőr a buszon. Kettő. Kéri, nézi, viszi, hozza és mondja, hogy egyik fele nem jó. Mondom, hogy erről a cég felszerelése, EU konform szóval élve, infrastruktúrája a felelős. Hamar kiderül, hogy nem értünk egyet, ő szeretne jegyzőkönyvet írni, és kéri, hogy igazoljam magam. Higgadt germán és csendes magyar őseim vére között felordított az aligszékely és gyorsan megmondtam, hogy mit gondolok arról, hogy majd menjek a jeggyel meg a jegyzőkönyvvel a cég irodájába és tisztázzam, hogy miért van két lyuk a jegyen. A csoda. Női hang a busz végéből. Én láttam - mondja. Maga száljon le ott hátul de gyorsan amíg még nyitva az ajtó- dörren rá az egyik ellenőr. A tanu leszállt. Székely ősöm öröksége teljes pompájában megmutatkozik, és miközbe beérünk a végállomásra, egyebek mellett, a jogtalan büntetés lehetőségére utalva, tolvajnak nevezem a céget. Csoda kettő. A buszsofőr, aki minden bizonnyal hallotta a történteket és emelt hangon közölt álláspontokat, kikéri magának. A cég nevében. Hogy én ne merjem őket tolvajozni. Hát merem. Tisztelt olvasó a RATUC nemcsak hogy tolvaj, hanem egyenesen rabló. Egyik ellenőr, az, amelyik (tudom, tudom úgy kéne írni, hogy aki, de nem aki, hanem amelyik) a tanut leküldte a tolvajrabló cég járművéről, elment. Maradt a másik, aki továbbra is kitart amellett, hogy jegyzőkönyvet akar írni. Székely magyar német lengyel germánságom vérbuzgását szakmai oldalra fordítom. Szép riport lesz ebből. Elmegyek ide meg oda ehhez meg amahhoz, megkérdem, lejegyzem, felveszem, szép munka lesz. Mondom is az ellenőrnek, hogy mi lesz ebből és adom a személyazonossági igazolványomat. Legyen jegzőkönyv. Magamban már fogalmazgatom is, hogy a tanuelküldés benne lesz. Csoda három Bă, te hol laksz? Tegeződj anyáddal gondolom, de csendesebben kérdem, hogy miért tegeződünk. Mondja, hogy ne vegyem rossz néven, de ott lakom ahová a személyim szól? Nem, de mi köze hozzá. Mert a személyimben szereplő cím szerint szinte szomszédok vagyunk, ejnye-bejnye, hogy a macska rúgja meg, hát miért nem mondtam én ezt rögtön az elején, hát tudja ő, hogy azok a fránya kis lyukasztó akármik nem mindig és nem pont úgy működnek. Üsse kő, nem ír jegyzőkönyevet. Egy szomszédnak, hogy is képzelem. Tudom, tudom. Jegyeztetnem kellet volna az esetet és jegyesemmel megesett jegyes esettel jegyzet helyett egyebet kezdjek. Nem tettem.